Kövesd a Balaton Bike Festet Facebookon!

 

Ezen túrák Az „elő-Balaton” (Tihanytól keletre) Füred, Tihany, Szántód, Siófok, Akarattya, Fűzfő, Almádi, Füred városait érintik, melyek kifejezetten a családoknak, a Balaton körül üdülő vendégeknek, valamint a túrázni szerető kerékpárosoknak szólnak. Nem szükségeltetik a teljesítésükhöz a versenyzőktől megszokott erőnlét, csak egy kis kitartásra és egy jó állapotban lévő kerékpárra van szükség, valamint az elhatározásra, hogy aktívan töltsük el szabadidőnket.

21 km-es túra
A rövidebb túra kifejezetten a családoknak, bámészkodóknak szól, valamint nyeregbe pattanhatnak a versenyzők családtagjai, hogy belekóstoljanak ebbe a gyönyörű sportba.

Balatonfüredről indulunk a Tagore sétány végétől, a kerékpárúton haladunk a főút mellett. Majd felmászunk a belső út mellett frissen épült kerékpárúton Tihany szívébe, az Apátsághoz. Itt megtekintjük a panorámát és legurulunk a komphoz, ahol megfordulva a part melletti úton visszakerekezünk Füredre, itt némi frissítő mellett kipihenjük ezt a nem túl megerőltető kirándulást.

A túra várható időtartama 2 óra

A teljes szintfelvétel: kb. 150 méter.

A szervezők a túraútvonal változás jogát fenntartják.




39 km-es túra
A közepes hosszúságú túránk Magyarország egyik legszebb vidékén halad. A Balaton Felvidékből kaphatunk kis ízelítőt, de vigyázat, ebben a túrában van egy kis szintemelkedés, ezért a kissé merészebb kerekeseknek ajánljuk. Ne ijedjenek meg a „vasárnapi kerekesek” sem, mert tapasztalt túravezetőink tanácsai segítségével könnyen teljesíthető a táv. A gyönyörű kilátás kárpótolni fog minden bátor kerekest!

Balatonfüreden, a Tagore sétányról van a start és ide is érkezünk majd meg. Elindulunk a kerékpárúton, elhaladunk Tihany alatt, majd Aszófő, Balatonudvarinál átkelünk a főúton és haladunk tovább a bringaúton. Majd egy éles jobb kanyar után felmászunk a Vászolyra – az erőnket ide tartalékoljuk. Itt megpihenünk, feltöltjük kulacsainkat és magunkat némi energiával, majd átkerekezünk Dörgicsére és kezdődik a "gurulóverseny" Balatonakalira, közben megcsodáljuk a Balatont a "magasból". Leérve a Balatoni kerékpárúton jutunk vissza Füredre.

A túra várható időtartama 4 óra.

A teljes szintfelvétel: kb. 350 méter.

A szervezők a túraútvonal változás jogát fenntartják.




75 km-es túra
A leghosszabb túránkon a Balaton keleti medencéjét kerekezzük körbe a RÉV segítségével. Ezt kis Balaton-körnek is nevezik.
Elindulunk Balatonfüredről, a Tagore sétány végéről, haladunk a kerékpárúton, majd Tihanyban a part melletti műúton és elérjük a kompot. Áthajókázunk Szántódra, majd gurulunk Siófok felé. Balatonvilágoson szusszanunk egyet, gyönyörködünk a kilátásban, majd nekivágunk a „maradék” távnak. Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóőrs, Csopak és már vissza is értünk Füredre.

A túra várható időtartama 6 óra.

A teljes szintfelvétel: kb. 350 méter.

A szervezők a túraútvonal változás jogát fenntartják.






Időterv
Péntek (2010.06.11.)
  • 10:30 Rövid túra
  • 13:30 Közepes túra
  • 11:00 Hosszú túra
Szombat (2010.06.12.)
  • 15:00 Rövid túra
  • 11:30 Közepes túra
  • 11:00 Hosszú túra
Vasárnap (2010.06.13.)
  • 10:30 Rövid túra
  • 9:30 Közepes túra
  • 11:00 Hosszú túra
Néhány tipp a túrákhoz
  • Mindenképpen jól felkészített bringával gyere, nincs annál rosszabb, mikor a technika miatt nem tudod teljesíteni a távot.
  • A jól megszokott és beállított kerékpár a tuti, ne a túra előtt kísérletezgess a beállításokkal, új alkatrésszel.
  • A kerékpáros ABC: napszemüveg, bukósisak, kerékpáros kesztyű. Ha jót akarsz magadnak, ezeket biztosan hozod.
  • Amit még ne felejts otthon, az a naptej! Nagyon nyár lesz!
  • A megfelelő kerékpáros öltözék sokat segíthet. Kényelmesebb egy bélelt bringás nadrág és egy jól szellőző mez, mint egy sima short és pamut poló.
  • A túrán érdemes 20-30 percenként néhány kortyot inni a kiszáradás elkerülése ellen. Nagyon fontos a folyamatos folyadékbevitel!
  • "Igyál mielőtt megszomjazol, egyél mielőtt megéhezel!"
Részvételi feltételek
  • Minden túrára külön kell nevezni!
  • A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt, 14 éves kor alatt írásos szülői engedély, vagy kíséret szükséges.
  • A közlekedési szabályok betartása kötelező.
  • A túravezetők utasításait mindenkinek kötelező betartani.
  • A nem megfelelő állapotban lévő jelentkezőktől (ittas állapot, fék nélküli kerékpár, stb.) a szervezők megtagadhatják az indulás jogát.
  • A túrán csak a rendezvény karszalagját viselő egyén vehet részt.
  • A túrák változtatásának jogát fenntartjuk

hirdetes