Kövesd a Balaton Bike Festet Facebookon!

 
A bike triál a motor-triálból alakult ki a 80-as években, mára pedig önálló szakággá alakult. Az első triál bringát Ot Pi, a későbbi spanyol világbajnok apja építette a fiatal tehetségnek, mivel az akkoriban népszerű triálmotor túl nehéz és kezelhetetlen volt egy gyerek számára.
Az új konstrukció rendkívül alacsony súlypontjával, ballonos gumijaival és széles kormányával tökéletesen alkalmas volt a különböző akadályok leküzdésére és hamar népszerű lett.

A szabályok a motortriálhoz hasonlóak: különböző, természetes és mesterséges akadályokkal teli pályán (ún. szekción) kell végigmenni a ridereknek anélkül, hogy a lábukat letennék. A pályák igen változatosak, főleg sziklákból, raklapokból, autóroncsokból és kábeldobokból állnak,  ezeken átugrálva igyekeznek a bringások elérni a pálya végét lehetőleg a lábletételért járó hibapont nélkül. Egy triál versenyzőnek kiváló egyensúlyérzéke kell, hogy legyen, és az sem árt, ha bevevállalós, hiszen a pályákon sokszor 4 méter magasból kell leugrania.








Időterv
2010.06.11. Péntek        
09.00-09.30                    Duál Triál Nevezés     
09.30.10.00                    Duál Triál Nevezés       
10.00-10.30                    Duál Triál sorsolás       
10.30-11.00                    Amatőr Bike Triál Selejtező  
11.00-11.30                    Amatőr egykerekű selejtező 
11.30-12.00                    Profi Bike Triál selejtező  
12.00-12.30                    Profi egykerekű Selejtező  
12.30-13.00                   Amatőr Bike Triál legjobb 8   
13.00-13.30                   Amatőr egykerekű legjobb 8   
13.30-14.00                   Profi Bike triál legjobb 8 
14.00-14.30                   Profi egykerekű legjobb 8  
14.30-15.00                   Amatőr egykerekű legjobb 4   
15.00-15.30                   Amatőr bike triál legjobb 4   
15.30-16.00                   Profi egykerekű legjobb4  
16.00-16.30                   Profi Bike Triál legjobb 4    
16.30-17.00                   Amatőr Bike Triál Döntő       
17.00-17.30                   Amatőr egykerekű Döntő       
17.30-18.00                   Profi Bike Triál Döntő       
18.00-18.30                  
18.30-19.00                   Eredményhirdetés          
        
2010.06.12. Szombat       
09.00-09.30                 Nevezés                               Nevezés
09.30.10.00                 Nevezés                               Nevezés
10.00-10.30                 Nevezés                               Nevezés
10.30-11.00                 Nevezés                               Nevezés+Eligazítás
11.00-11.30                 Triál (-16)                             Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező) + Kezdő + Senior + Női Triál
11.30-12.00                 Triál (-16)                             Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező) + Kezdő + Senior + Női Triál
12.00-12.30                 Triál (-16)                             Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező) + Kezdő + Senior + Női Triál
12.30-13.00                szünet                                  Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező) + Kezdő + Senior + Női Triál
13.00-13.30                Magasugrás (-16 & +16)        Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező)
13.30-14.00                Magasugrás (-16 & +16)        Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező)
14.00-14.30                 Triál (+16)                           Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező)
14.30-15.00                 Triál (+16)                           Junior26" + Elit20" MK,  EK(selejtező)
15.00-15.30                 Triál (+16)                           szünet + eligazítás
15.30-16.00                  szünet                               Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
16.00-16.30                 Flatland (-16 & +16)             Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
16.30-17.00                 Flatland (-16 & +16)             Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
17.00-17.30                 Flatland (-16 & +16)             Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
17.30-18.00                                                          Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
18.00-18.30              Eredményhirdetés                  Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
18.30-19.00                                                          Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
19.00-19.30                                                          Junior 20" + Elit 26" MK, + EK(selejtező)
19.30-20.00        
20.00-20.30                                                          Magasugrás
20.30-21.00        
21.00-21.30                                                          Eredményhirdetés
21.30-22.00        
22.00-        
        
2010.06.13. Vasárnap        
06.00-06.30        
06.30-07.00        
07.00-07.30        
07.30-08.00        
08.00-08.30        
08.30-09.00        
09.00-09.30        Európakupa 20" Középdöntő   Start 3 perces indítással
09.30.10.00        Európakupa 20" Középdöntő
10.00-10.30        Európakupa 20" Középdöntő
10.30-11.00        Európakupa 20" Középdöntő
11.00-11.30        Európakupa 20" Középdöntő
11.30-12.00        Európakupa 26" Középdöntő   Start 3 perces indítással
12.00-12.30        Európakupa 26" Középdöntő
12.30-13.00        Európakupa 26" Középdöntő
13.00-13.30        Európakupa 26" Középdöntő
13.30-14.00        Európakupa 26" Középdöntő
14.00-14.30        szünet/pálya átrendezése
14.30-15.00        szünet/pálya átrendezése
15.00-15.30        szünet/pálya átrendezése
15.30-16.00        szünet/pálya átrendezése
16.00-16.30        szünet/pálya átrendezése
16.30-17.00        Európakupa 20" Döntő   Start 3 perces indítással
17.00-17.30        Európakupa 20" Döntő
17.30-18.00        Európakupa 20" Döntő
18.00-18.30        Európakupa 20" Döntő
18.30-19.00        Európakupa 20" Döntő
19.00-19.30        Európakupa 26" Döntő   Start 3 perces indítással
19.30-20.00        Európakupa 26" Döntő
20.00-20.30        Európakupa 26" Döntő
20.30-21.00        Európakupa 26" Döntő
21.00-21.30        Európakupa 26" Döntő
21.30-22.00        Eredményhirdetés az első 3 helyezett dopping tesztje után Díjátadó ceremónia
       

Kategóriák
Triál UCI
  • 26”
  • 20”
Triál Magyar Kupa
  • Elit 26”
  • Elit 20”
  • Junior 26”
  • Junior 20”
  • Kezdő (18-)
  • Senior (18+)
  • Kadét 
Dual Triál
  • Profi
  • Kezdő
Egykerekű
  • Profi
  • Kezdő
Monocikli
  • Flatland
  • Magasugrás
  • Triál 16 –
  • Triál +16

Női Triál

Nevezés
Online nevezés 2009.11.01 - 2010.06.07.

Nevezés:
online nevezés        2009.12.01-2010.06.08.
helyszíni nevezés    2010.06.09-2010.06.11.    08:00-20:00 naponta
               

Nevezési díj:
Triál UCI / Magyar Kupa
2010. február 28-tól 2010. június 08-ig             7.000 Ft
2010. június 9-től 2010. június 11-ig versenyig 10.000 Ft (helyszíni)

Duál Triál / Egykerekű
2010. február 28-tól 2010. június 08-ig           2.500 Ft
2010. június 9-től 2010. június 11-ig versenyig 3.000 Ft (helyszíni)

Monocikli Triál / Női Triál
2010. február 28-tól 2010. június 08-ig           2.500 Ft
2010. június 9-től 2010. június 11-ig versenyig 3.000 Ft (helyszíni)

Mind banki átutalásnál, mind postai csekken történő fizetésnél a közlemény rovatban a versenyző nevét, születési évét, és a választott kategóriát kérjük feltüntetni! Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy banki átutalás esetén számlát csak az átutaló magánszemély, egyesület vagy cég nevére tudunk kiállítani!
A versenyző a nevezéssel egyidejűleg elfogadja a Balaton Bike Fest nevezési szabályzatát. A nevezési szabályzat megtalálható az interneten www.balatonbikefest.com/2010 a nevezésnél.

Nevezés tartalmazza:
  • rajtszám
  • dopping vizsgálat (csak a kiválasztottaknak)
  • karszalag

Nevezési díj biztosítása:
1.000 Ft (Csak ennek a megkötése esetén áll módunkban az online előnevezési díjat visszafizetni, amennyiben ezen igényét 2010. május 31-ig jelzi a szervezőségnek.)

Nevezésekhez extra csomag váltható 2000 Ft ért mely tartalma:
  • Kulacs versenylogóval
  • Póló versenylogóval
  • Ételjegy (Pasta Party, 2009. június 11., vagy 12., 20 h)

Biztosítás: a licensszel rendelkezők versenybiztosítása ezen versenyre is érvényes. A nevezés nem tartalmazza a Biztosítás díját, a licensszel nem rendelkezők részére köthető, de nem kötelező a versenynapra, melynek ára 500 Ft, http://www.balatonbikefest.com
Pontozás
Pontozás: A Triál versenyen szerezhető ranglista pontok:

A szerezhető pontok az MMTBSZSZ kiírása szerint.

Nemzetközi pontok: Az UCI nemzetközi szövetség által szerezhető pontok:

A szerezhető pontok az UCI kiírása szerint.
Díjazás
A táblázatban feltüntetett kategóriák 1. helyezettjei kupa, érem, a 2. és 3. helyezettjei érem díjazásban részesülnek.

Triál Magyar Kupafutam: 240.000 Ft
Dual Triál: 34.000 Ft
Egykerekű: 34.000 Ft
Összdíj: 308.000 Ft + 1300 Euro  
Szabályok
1. A versenyen fejvédő használta minden kategóriában kötelező. A versenyzők – saját és mások testi épségének védelme érdekében – a rajt előtt kötelesek ellenőrizni, hogy kerékpárjuk, sportfelszerelésük alkalmas-e a verseny teljesítésére. A szervezők jogosultak arra, hogy a nem megfelelő felszereléssel indulókat kizárják a versenyből.

2. A versenyen az UCI/MKSz/MMTBSZSZ általános szabályai érvényesek.

3. Győz az a versenyző, aki kategóriájában a legkevesebb hibapontot gyűjti, és idő alatt teljesíti a szekciókat (Egyenlő pontszám esetén az idevonatkozó UCI illetve MMTBSZSZ Szabályok alapján kerül kihirdetésre az eredmény). A részvevők az arra kijelölt szekciókon kötelesek haladni, ennek megsértése kizárást von maga után (Verseny előtt a pályákon edzeni vagy a pályákon módosítani szigorúan Tilos). 

4. A verseny szervezői jogosultak a résztvevők között doppingvizsgálatot végezni.

5. A kezdő, senior és kadét versenyzőknek nem kötelező a versenyzői licensz. A licensz nélküli versenyzőknek nem jár kupapont, viszont a kupát és érmeket a licensz nélküli versenyzők is átveszik. 

6. Minden olyan versenyzőnek, akik nem rendelkeznek licensszel, ajánljuk, hogy a verseny előtt sportorvossal vizsgáltassák meg, hogy egészségi állapotuk megfelel-e egy kerékpáros versenyen való részvételhez.

7. A Balaton Bike Fest ideje alatt a Triál versenypályán kívül szigorúan tilos Balatonfüred és Tihany területén az edzés illetve a bármilyen, nem Triálra kijelölt akadályon a gyakorlás. Edzeni csak az arra kijelölt pályákon és akadályokon lehetséges a Város területén „Street” Triál és egyéb nem sportolóhoz méltó viselkedés Tilos. Ez a magatartás a versenyből való azonnali kizárást von maga után. 

8. Az eseményen minden résztvevő saját felelősségére vesz részt. Az eseménnyel összefüggő bármilyen egészségügyi károsodásért, illetve balesetért, anyagi kárért, a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. (A Biztosítási feltételeket kérjük figyelmesen elolvasni!)

9. Minden résztvevő a rajtszám átvételével hozzájárul, hogy az eseményen készült film-, és képanyagokban valamint azok reklámcélú felhasználásban szerepelhet, és ezért ellenszolgáltatást nem kér.

10. A résztvevők különösen ügyelnek a természet rendjére és tisztaságára.

11. A rajtszám átvételével minden résztvevő elismeri, hogy a versenykiírást ismeri, és a szabályokat betartja.

12. 18 év alatti résztvevőknek szülői felelősségvállalási nyilatkozat szükséges. Az online nevezés elküldésével, illetve a nevezési lap leadásával a résztvevő elismeri, hogy a nyilatkozat kötelező jellegét tudomásul vette, elfogadta. 

13. Online előnevezési díjat csak az esetben tudja visszafizetni a szervezőség, amennyiben a résztvevő a nevezési díj biztosítását megkötötte (ára: 1000 Ft), valamint ezen igényét 2010. május 31-ig jelzi a szervezőségnek. Bármelyik hiányában, illetve résztvevő kizárása esetén a szervezőség a nevezési díj visszafizetésre nem kötelezhető.  
Versenykiírás
Versenykiírás letöltése .
Eredmények
Amatőr Duál Triál
  1. Gólya Máté
  2. Rubint Richárd
  3. Zelenai Feri

Profi Duál Triál
  1. Mátyási Tamás
  2. Orbán Barra Gábor
  3. Borszéki Viktor
20", 26" kategória eredmények

Európa kupa, Magyar kupa eredmények

Triál -16, Triál +16, Magasugrás -16, Magasugrás +16, Flat -16, Flat +16 eredmények

hirdetes