|
| |
 A Mountainbike és BMX cross versenyeken belül a Dirt Jump mindig is jelen volt, mint egyfajta "kiegészítő műsorszám" a kvalifikációs és a döntő futamok között. A Dirt Jump a BMX Cross megszületése óta párhuzamosan fejlődött a hagyományos versenyekkel. Kezdetben a rendezvényeken ez csak egy olyasféle műsorszám volt, aminek segítségével kevésbé volt unalmas a közönség számára az idő, ami adminisztrációval, sorsolással, és egyéb versenyszervezői tevékenységekkel telt. Ekkor a versenyzők összegyűltek egy ugratónál, ami nem feltétlenül a versenypálya része volt, mindösszesen egy szempontnak kellett, hogy megfeleljen: minél nagyobb magasságokba repítse a ridert, minél több időt töltsön a levegőben, így ott a lehető leglátványosabb trükkjét tudja bemutatni. Itt nem az idővel versenyeztek, egyszerűen akinek a legnehezebb, leglátványosabb trükk után sikerült landolnia kerékpárjával, az nyert.  Ahogy a sportágak fejlődtek, a Dirt Jump is külön "szakággá" alakult. A versenyzők elkezdtek külön ehhez a számhoz ideális kerékpárokat összerakni. Lekerült a gépekről a váltó, (mivel csak egy sebességre van szükség) két fék helyett sokan csak egy hátsót kezdtek használni. Emellett lettek riderek, akiket kevésbé kezdett érdekelni a hagyományos versenyzés, több időt szántak trükkök begyakorlására, és az ehhez szükséges ugratók, pályák építésére.  A Dirt Jump fejlődésével a gyártók is elkezdtek "ugratós, trükközős" kerékpárokat fejleszteni. Itt más szempontoknak kell, hogy megfeleljen a gép mind geometriájában, felépítésében, mind erősségében, teherbírásában. Elsőként a Kona, Specialized és a Giant cég álltak rá a Dirt Jump biciklik piacra dobásában.  Mára a sport kinőtte magát ahhoz, hogy nem csak cross versenyek mellett kapott teret, hanem különálló, kifejezetten Dirt Jump versenyeket, rendezvényeket is fel lehetett építeni a szakágra. Azonban egy, az aktuális színvonalnak megfelelő pálya nem egy ugratóból áll. Több és több, látványosabb, méretesebb ugrató egymásutánjából (trails) álló pályán kezdtek versenyezni, de manapság már nem ritkák a még fantáziadúsabb Slopestyle versenyek sem, ahol a pályának már lejtése is van, és a sima duplaugratók mellett egyéb más akadállyal, látványelemmel tűzdelt pályát kell a ridereknek a lehető legstílusosabban"leküzdeniük"
|
|
|
| Monster Energy Dirt Contest |
Az idén is megrendezésre kerülő Monster Energy Dirt Contest, a Freeride Mountain Bike World Tour 2010 egyik állomáspontja, mely számos külföldi sportolót motivál, hogy hazánkba látogasson. A szabad stílusú dirt versenyre, külön BMX és MTB kategóriákban is nevezhetnek a versenyzők. A négy méter magas ugratók minél nagyobb magasságokba repítik a ridert, hogy minél több időt töltsön a levegőben, így ott a lehető leglátványosabb trükkjét tudja bemutatni. Az akadályokkal, látványelemekkel tűzdelt pályát a lehető legstílusosabban kell leküzdeniük.  |
|
|
| 5 tipp kezdőknek |
Ha még nem vettél részt ilyen versenyen ezek a legfontosabb dolgok:
- Told le a nyerged! A tarkóig felhúzott nyereggel lehet kényelmesebb tekerni, de belegabalyodsz ugratásnál.
- Minél kisebb, merevfarú vázat használj. A motoros duplavállas teleszkópot is elfelejtheted!
- Mindíg viseld a szükséges TSG védőfelszereléseket! Bukósisakot, térd-sípcsont és könyök védőket, kesztyűt.
- Légy tisztában testi, fizikai és nem utolsó sorban szellemi képességeiddel. Csak annyit vállalj, amennyit biztosan tudsz is!
- Minden fejben dől el! Nem bevállalni kell a trükköket, hanem magabiztosnak lenni azzal kapcsolatban, tudni, hogy képes vagy rá.
|
|
|
| Nevezés |
Online nevezés: 2009.12.01. - 2010.06.08. Mind banki átutalásnál, mind postai csekken történő fizetésnél a közlemény rovatban a versenyző nevét, születési évét, és a választott kategóriát kérjük feltüntetni! Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy banki átutalás esetén számlát csak az átutaló magánszemély, egyesület vagy cég nevére tudunk kiállítani! A versenyző a nevezéssel egyidejűleg elfogadja a Balaton Bike Fest nevezési szabályzatát. A nevezési szabályzat megtalálható az interneten www.balatonbikefest.com/2010 a nevezésnél. Helyszíni nevezés: online nevezés 2009.12.01-2010.06.08. helyszíni nevezés 2010.06.09-2010.06.10. 08:00-20:00 naponta Nevezési díj: 2009. december 1-től 2010. február 28-ig 4.000 Ft 2010. február 28-tól 2010. június 08-ig 5.000 Ft 2010. június 9-től 2010. június 11-ig versenyig 6.000 Ft (helyszíni) Nevezési díj biztosítása: 1.000 Ft (Csak ennek a megkötése esetén áll módunkban az online előnevezési díjat visszafizetni, amennyiben ezen igényét 2010. május 31-ig jelzi a szervezőségnek.) Nevezés tartalmazza: - rajtszám - karszalag - oklevél Nevezésekhez extra csomag váltható 2000 Ft ért mely tartalma:-Kulacs versenylogóval -Póló versenylogóval -Ételjegy (Pasta Party, 2009. június 10., vagy 11., 20 h) Biztosítás: a licensszel rendelkezők versenybiztosítása ezen versenyre is érvényes. A nevezés nem tartalmazza a Biztosítás díját, a licensszel nem rendelkezők részére köthető, de nem kötelező a versenynapra, melynek ára 500 Ft, http://www.balatonbikefest.com Kategóriák:- Profi MTB - Profi BMX - Amatőr MTB - Amatőr BMX |
|
|
| Időterv |
Időpont: 2010. június 10-12.,csütörtök-szombat
Időterv, a verseny lebonyolítása:
2010.06.09. Szerda
09:00-20:00 - Rider regisztráció, gyalogos pályabejárás
2010.06.10. Csütörtök
09:00 - Pályanyitás 09:00-14:00 - Edzés (All-In-One) 14:00 - Meeting / Csoportok kialak (sorszámhúzás) 15:00-16:00 - Amatőr BMX quali 10-legjobb a profiba jutásért 16:00-17:00 - Amatőr MTB quali 10-legjobb a profiba jutásért 17:00-18:00 - Edzés (BMX) 18:00-19:00 - Edzés (MTB1) 19:00-20:00 - Edzés (MTB2) 20:00 - Pályazárás
2010.06.11. Péntek
09:00 - Pályanyitás 09:00-10:30 - Edzés (BMX) 10:30-12:00 - Edzés (MTB 1) 12:00-13:30 - Edzés (MTB 2) 13:30-14:00 - szünet 14:00-15:30 - Quali (BMX) 12-be jutásért 15:30-18:00 - Quali (MTB) 12-be jutásért 18:00-20:00 - Pályazárás 21:00 - Amatőr eredményhirdetés / Pasta Party
2009.06.12. Szombat
09:00 - Pályanyitás 09:00-10:30 - Edzés (MTB) 10:30-12:00 - Edzés (BMX) 12:00-14:00 - Szünet 14:00-17:00 - Edzés (All-In-One) 17:00-18:00 - szünet pályakarbantartás 18:00-20:00 - Döntők (MTB-BMX) legjobb 12 rider , 3 kör /2 számít 22:00 - Díjátadó
Kvalifikációk menete:
Amatőr 2 kör, a jobb pontszámot elért kör számít, 10 tövábbjutó a Profi mezőnybe
Profi Kvalifikáció: 3 kör, a 2 legjobb pontszámot elért kör számít, 12 továbbjutó
A kvalifikációban a húzott sorszám szerint indulnak a versenyzők. A döntőben fordított sorrendben indulnak a versenyzők, a legtöbb pontot elért versenyző indul utoljára. A kerékpároknak őrzött depót biztosítunk. A nevezéskor kapott rajtszámot kötelező elhelyezni a kerékpáron. A versenyen való részvételhez fontos a megfelelő felkészültség, kötelező a hibátlan műszaki állapotú kerékpár, valamint sisak használata.
A 18 év alatti indulók csak szülői írásbeli engedéllyel állhatnak rajthoz!
|
|
|
| Díjazás |
A kategóriák 1. helyezettjei kupa, érem, a 2-6. helyezettjei érem díjazásban részesülnek. A magyar adótörvények alapján a díjakból 18% jövedelemadót vonunk le.
Kategória I. hely II. hely III. hely IV. hely V. hely VI. hely Profi MTB 800 EUR 600 EUR 500 EUR 300 EUR 200 EUR 100 EUR Profi BMX 800 EUR 600 EUR 500 EUR 300 EUR 200 EUR 100 EUR Amatőr MTB 200 EUR 120 EUR 80 EUR 50 EUR 40 EUR 30 EUR Amatőr BMX 200 EUR 120 EUR 80 EUR 50 EUR 40 EUR 30 EUR Össz. pénzdíj: 6.040 euro
Különdíjasok: - legjobb magyar MTB - legjobb magyar BMX - Best Trick MTB - Best Trick BMX
Kategória I. hely II-VI. hely Profi MTB Kupa, érem Érem Profi BMX Kupa, érem Érem Amatőr MTB Kupa, érem Érem Amatőr BMX Kupa, érem Érem legjobb magyar MTB Kupa legjobb magyar BMX Kupa Best Trick MTB Kupa Best Trick BMX Kupa |
|
|
| Szabályok |
1. A versenyen fejvédő használta minden kategóriában kötelező. A versenyzők – saját és mások testi épségének védelme érdekében – a rajt előtt kötelesek ellenőrizni, hogy kerékpárjuk, sportfelszerelésük alkalmas-e a verseny teljesítésére. A szervezők jogosultak arra, hogy a kerékpár állapotát ellenőrizzék és a nem megfelelő felszereléssel indulókat kizárják a versenyből.
2. A versenyen az UCI/MKSz/MMTBSZSZ általános szabályai érvényesek.
3. Győz az a versenyző, aki kategóriájában a legtöbb pontot gyűjti. A részvevők kötelesek a pályát rendeltetésszerűen használni, ennek megsértése kizárást von maga után. A versenyzők kötelesek követni a pályabírók utasításait.
4. A verseny szervezői jogosultak a résztvevők között doppingvizsgálatot végezni.
5. A versenyzőknek nem kötelező a versenyzői licensz.
6. Minden olyan versenyzőnek, akik nem rendelkeznek licensszel, ajánljuk, hogy a verseny előtt sportorvossal vizsgáltassák meg, hogy egészségi állapotuk megfelel-e egy kerékpáros versenyen való részvételhez.
7. Az eseményen minden résztvevő saját felelősségére vesz részt. Az eseménnyel összefüggő bármilyen egészségügyi károsodásért, illetve balesetért, anyagi kárért, a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. (A Biztosítási feltételeket kérjük figyelmesen elolvasni!)
8. Minden résztvevő a rajtszám átvételével hozzájárul, hogy az eseményen készült film-, és képanyagokban valamint azok reklámcélú felhasználásban szerepelhet, és ezért ellenszolgáltatást nem kér.
9. A résztvevők különösen ügyelnek a természet rendjére és tisztaságára.
10. A rajtszám átvételével minden résztvevő elismeri, hogy a versenykiírást ismeri, és a szabályokat betartja.
11. 18 év alatti résztvevőknek szülői felelősségvállalási nyilatkozat szükséges. Az online nevezés elküldésével, illetve a nevezési lap leadásával a résztvevő elismeri, hogy a nyilatkozat kötelező jellegét tudomásul vette, elfogadta.
12. Online előnevezési díjat csak az esetben tudja visszafizetni a szervezőség, amennyiben a résztvevő a nevezési díj biztosítását megkötötte (ára: 1000 Ft), valamint ezen igényét 2010. május 31-ig jelzi a szervezőségnek. Bármelyik hiányában, illetve résztvevő kizárása esetén a szervezőség a nevezési díj visszafizetésre nem kötelezhető.
|
|
|
| Versenykiírás |
|
|
|
| Amatőr MTB és BMX eredmények |
Amatőr MTB kvalifikáció eredmények:
- Romanyuk Roman
- Tóth Dániel
- Gyöngyösi Róbert
- Tóth Dávid
- Könyves Dávid
- Hotváth András
- Hegyi Ádám
- Istvándi Ákos
- Debreczeni Sándor
- Kis Péter
- Lohn Viktor
- Márki Gergő
- Tislér Péter
- Fodor Szabolcs
- Matsuk Taras
- Nagy Alex
- Csurkovics Dávid
- Simon Tibor Steve
- Németh Márk
- Rostán Norbert
- Mándli Péter
- Olti Gábor
Amatőr BMX kvalifikáció eredmények:
- Szilfai Róbert
- Ther Mátyás
- Jósa Viktor
- Hajdú Dávid
- Dobos Dávid
- Sénik László
- Tanczer Martin
- István Tamás
- Kiss Marcell
- Bognár Kristóf
- Ther Dávid
- Molnár Dániel
|
|
|
| Profi MTB és BMX eredmények |
Profi MTB kategória eredmények:
- Katinas Kevin 495
- Lebek Marek 480
- Godziek Szymon 480
- Horvath Ferenc 475
- Turno Pawel 474
- Mironovic Mislav 440
- Korthaus Benny 435
- Samson Ray 435
- Nagy Dániel 430
- Lenthár Gábor 390
- Niki Leitner 380
- Madzia Daniel 380
- Zölei Patrik 345
Profi BMX kategória eredményei:
- Újvári Boldizsár 547
- Braumann Markus 520
- Josa Danny 470
- Grosic Senad 420
- Wicke Tobias 415
- Spikut Norbert 395
- Mager Bjoern 377
- Kővári Roland 377
- Vukadinovic Igor 375
- Bakó Viktor 315
- Barac Jura 290
- Jilek Jan 287
|
|
|
|
|
|