1. A versenyen fejvédő használta minden kategóriában kötelező. A versenyzők – saját és mások testi
épségének védelme érdekében – a rajt előtt kötelesek ellenőrizni, hogy kerékpárjuk,
sportfelszerelésük alkalmas-e a verseny teljesítésére. A szervezők jogosultak arra, hogy a nem
megfelelő felszereléssel indulókat kizárják a versenyből.
2. A versenyen az UCI/MKSz/MMTBSZSZ általános szabályai érvényesek.
3. Győz az a versenyző, aki kategóriájában elsőként halad át a célvonalon. A részvevők a kijelölt
útvonalon kötelesek haladni, ennek megsértése kizárást von maga után.
4. A verseny távján limitpontok találhatók. A pontokról a limitidőn túl érkező versenyzők nem
folytathatják a küzdelmet, onnan közúton közelíthetik meg a célterületet, az eredménylistába DNF
(Did Not Finished) megjelöléssel kerülnek fel. Ezen limitidő két héttel a verseny előtt kerül kihirdetésre.
5. A verseny szervezői jogosultak a résztvevők között doppingvizsgálatot végezni.
6. A rendezvény során a közlekedési szabályok betartása (KRESZ) a szervezők és a résztvevők
számára egyaránt kötelező, különös tekintettel az alábbiakra:
- Jobbra tartási kötelezettség
- Elsőbbségadási kötelezettség
A rendőrség és a szervezők utasításait be kell tartani!
7. Az eseményen minden résztvevő saját felelősségére vesz részt. Az eseménnyel összefüggő bármilyen
egészségügyi károsodásért, illetve balesetért, anyagi kárért, a rendező felelősséget nem vállal,
kártérítésre nem kötelezhető. (A Biztosítási feltételeket kérjük figyelmesen elolvasni!)
8. Minden résztvevő a rajtszám átvételével hozzájárul, hogy az eseményen készült film-, és
képanyagokban valamint azok reklámcélú felhasználásban szerepelhet, és ezért ellenszolgáltatást
nem kér.
9. A résztvevők különösen ügyelnek a természet rendjére és tisztaságára. A frissítőpontokon kívüli
szemetelés a versenyből való kizárást vonja maga után!
10. A nevezéskor kapott rajtszámokat kötelező megfelelően elhelyezni a kerékpáron, anélkül a pályán
kerékpározni nem lehet, kizárást von maga után. Fontos, hogy a rajtszám jól látható, könnyen
leolvasható legyen, ezért annak felhelyezése a kormányra vagy az első villára történjen!
11. A rajtszám átvételével minden résztvevő elismeri, hogy a versenykiírást ismeri, és a szabályokat
betartja.
12. A helyezést elért versenyzők díjukat kizárólag az eredményhirdetésen vehetik át, utólag a
szervezőknek nem áll módjában díjakat kiadni.
13. A versenyre csak 14 éven felüliek nevezhetnek be, illetve indulhatnak el. 1993-ban és később
születetteknek (14 és 17 év közöttieknek) szülői felelősségvállalási nyilatkozat szükséges, letölthető
innen. Az online nevezés elküldésével, illetve a nevezési lap leadásával a résztvevő elismeri, hogy a
nyilatkozat kötelező jellegét tudomásul vette, elfogadta.
14. Online előnevezési díjat csak az esetben tudja visszafizetni a szervezőség, amennyiben a résztvevő a
nevezési díj biztosítását megkötötte (ára: 1000 Ft), valamint ezen igényét 2010. május 31-ig jelzi a
szervezőségnek. Bármelyik hiányában, illetve résztvevő kizárása esetén a szervezőség a nevezési díj
visszafizetésre nem kötelezhető.
15. Minden olyan versenyzőnek, akik nem rendelkeznek licensszel, ajánljuk, hogy a verseny előtt
sportorvossal vizsgáltassák meg, hogy egészségi állapotuk megfelel-e egy kerékpáros versenyen való részvételhez.